| Chapter 102 |
1 |
A nyomorultnak imádsága, a mikor eleped és kiönti panaszát az Úr elé.
|
2 |
Uram, hallgasd meg az én imádságomat, és kiáltásom jusson te hozzád!
|
3 |
Ne rejtsd el a te orczádat tőlem; mikor szorongatnak engem, hajtsd hozzám a te füledet; mikor kiáltok, hamar hallgass meg engem!
|
4 |
Mert elenyésznek az én napjaim, mint a füst, és csontjaim, mint valami tűzhely, üszkösök.
|
5 |
Letaroltatott és megszáradt, mint a fű az én szívem; még kenyerem megevéséről is elfelejtkezem.
|
6 |
Nyögésemnek szavától csontom a húsomhoz ragadt.
|
7 |
Hasonló vagyok a pusztai pelikánhoz; olyanná lettem, mint a bagoly a romokon.
|
8 |
Virrasztok és olyan vagyok, mint a magános madár a háztetőn.
|
9 |
Minden napon gyaláznak engem ellenségeim, csúfolóim esküsznek én reám.
|
10 |
Bizony a port eszem kenyér gyanánt, és italomat könyekkel vegyítem,
|
11 |
A te felindulásod és búsulásod miatt; mert felemeltél engem és földhöz vertél engem.
|
12 |
Napjaim olyanok, mint a megnyúlt árnyék; magam pedig, mint a fű, megszáradtam.
|
13 |
De te Uram örökké megmaradsz, és a te emlékezeted nemzetségről nemzetségre [áll.]
|
14 |
Te kelj fel, könyörülj a Sionon! Mert ideje, hogy könyörülj rajta, mert eljött a megszabott idő.
|
15 |
Mert kedvelik a te szolgáid annak köveit, és a porát is kímélik.
|
16 |
És félik a népek az Úrnak nevét, és e földnek minden királya a te dicsőségedet;
|
17 |
Mivelhogy az Úr megépítette a Siont, megláttatta magát az ő dicsőségében.
|
18 |
Oda fordult a gyámoltalanok imádsága felé, és azoknak imádságát meg nem útálta.
|
19 |
Irattassék meg ez a következő nemzedéknek, és a teremtendő nép dicsérni fogja az Urat.
|
20 |
Mert alátekintett az ő szentségének magaslatáról; a mennyekből a földre nézett le az Úr.
|
21 |
Hogy meghallja a fogolynak nyögését, [és] hogy feloldozza a halálnak fiait.
|
22 |
Hogy hirdessék a Sionon az Úrnak nevét, és az ő dicséretét Jeruzsálemben.
|
23 |
Mikor egybegyűlnek a népek mindnyájan, és az országok, hogy szolgáljanak az Úrnak.
|
24 |
Megsanyargatta az én erőmet ez útban, megrövidítette napjaimat.
|
25 |
Ezt mondám: Én Istenem! Ne vígy el engem az én napjaimnak felén; a te esztendeid nemzedékek nemzedékéig [tartanak.]
|
26 |
Régente fundáltad a földet, s az egek is a te kezednek munkája.
|
27 |
Azok elvesznek, de te megmaradsz; mindazok elavulnak, mint a ruha; mint az öltözetet, elváltoztatod azokat, és elváltoznak.
|
28 |
De te ugyanaz vagy, és a te esztendeid el nem fogynak.
|
29 |
A te szolgáidnak fiai megmaradnak, és az ő magvok erősen megáll előtted.
|