| Chapter 14 |
1 |
Az asszonytól született ember rövid életű és háborúságokkal bővelkedő.
|
2 |
Mint a virág, kinyílik és elhervad, és eltünik, mint az árnyék és nem állandó.
|
3 |
Még az ilyen ellen is felnyitod-é szemeidet, tennen magaddal törvénybe állítasz-é engem?
|
4 |
Ki adhat tisztát a tisztátalanból? Senki.
|
5 |
Nincsenek-é meghatározva napjai? Az ő hónapjainak számát te tudod; határt vetettél néki, a melyet nem hághat át.
|
6 |
Fordulj el azért tőle, hogy nyugodalma legyen, hogy legyen napjában annyi öröme, mint egy béresnek.
|
7 |
Mert a fának van reménysége; ha levágják, ismét kihajt, és az ő hajtásai el nem fogynak.
|
8 |
Még ha megaggodik is a földben a gyökere, és ha elhal is a porban törzsöke:
|
9 |
A víznek illatától kifakad, ágakat hajt, mint a csemete.
|
10 |
De ha a férfi meghal és elterül; ha az ember kimúlik, hol van ő?
|
11 |
Mint a víz kiapad a tóból, a patak elapad, kiszárad:
|
12 |
Úgy fekszik le az ember és nem kél fel; az egek elmúlásáig sem ébrednek, nem költetnek föl az ő álmukból.
|
13 |
Vajha engem a holtak országában tartanál; rejtegetnél engemet addig, a míg elmúlik a te haragod; határt vetnél nékem, azután megemlékeznél rólam!
|
14 |
Ha meghal az ember, vajjon feltámad-é? [Akkor] az én hadakozásom minden idejében reménylenék, míglen elkövetkeznék az én elváltozásom.
|
15 |
Szólítanál és én felelnék néked, kivánkoznál a te kezednek alkotása után.
|
16 |
De most számlálgatod az én lépéseimet, és nem nézed el az én vétkeimet!
|
17 |
Gonoszságom egy csomóba van lepecsételve, és hozzáadod bűneimhez.
|
18 |
Még a hegy is szétomlik, ha eldől; a szikla is elmozdul helyéről;
|
19 |
A köveket lekoptatja a víz, a földet elsodorja annak árja: az ember reménységét is úgy teszed semmivé.
|
20 |
Hatalmaskodol rajta szüntelen és ő elmegy; megváltoztatván az arczát, úgy bocsátod el őt.
|
21 |
Ha tisztesség éri is fiait, nem tudja; ha megszégyenülnek, nem törődik velök.
|
22 |
Csak őmagáért fáj még a teste, és a lelke is őmagáért kesereg.
|